Hogyan végeztethet
vastagbélszűrést fájdalommentesen?

Már Önnek is elérhető a vastagbélrák és -gyulladás szűrése
nagy biztonsággal, kellemetlenségek nélkül
napi két zsömle áráért.

Lehet, hogy csak egy közeli tragédia, de akár valós veszély is rávilágíthat arra, hogy a vastagbélrák, amely az egyik vezető halálok hazánkban, mindannyiunkat, akár hozzátartozónkat is érintheti. Ráadásul tény, hogy hazánkban a legmagasabb a vastagbélrák halálozási aránya a világon, aminek oka a magas előfordulása mellett főleg annak késői felismerése. Annak ellenére, hogy tudjuk, minden tétlenül, de az alattomosan elhatalmasodó betegséggel együtt eltöltött idő csökkenti a gyógyulás esélyét, az esetleges kellemetlenségtől, fájdalomtól való félelmünkben húzódozunk attól, hogy vastagbéltükrözésre vagy -röntgenre menjünk. De érezzük, hogy ezzel a veszély nem szűnik meg, hiába próbáljuk magunkat áltatni.

Pedig nagyon sok tényező hatására fokozódhat a vastagbélrák esélye. Ezeket semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Azok a jól ismert tényezők, amelyek hajlamosítanak a vastagbélrákra:

  • 50 év feletti életkor
  • Növényi rostban, kalciumban, folsavban szegény diéta
  • Vörös húsokban, állati eredetű zsírban, finomított cukorban, finomított, átalakított, nagy fokban feldolgozott élelmiszerekben gazdag ételek, alkohol rendszeres fogyasztása
  • Dohányzás
  • Rendszeres éjszakai munka
  • Mozgásszegény, ülő életmód
  • Elhízás
  • II. típusú cukorbetegség
  • Epekőbetegség
  • Autoimmun betegség, főleg a gyulladásos bélbetegség (IBD, ulcerozus kolitisz, Crohn-betegség)
  • Korábbi vastagbél-, here-, prosztata-, emlő-, petefészek-, méhrák, és más daganatok, sugárkezelés
  • Vérrokonok között vastagbél polipok, -rák, familialis adenomatózus polipózis (FAP) és örökletes nem polipos vastagbélrák (HNPCC)

A következő figyelmeztető jelek főleg a fenti tényezők meglétekor vastagbélrákra utalnak:

  • Véres, nyálkás, ceruzavékonyságú széklet
  • Székrekedés-hasmenés váltakozása
  • Széklet nélküli rendszeres, erős székelési inger
  • Gyakori görcsös hasi fájdalom, puffadás, hányinger, teltségérzet és étvágytalanság
  • Fokozódó fáradékonyság, levertség, feltűnően csökkent teljesítőképesség
  • Nem szándékos fogyás, sápadtság

Ezek kiszűrésére csak a kellemetlen vastagbéltükrözés vagy -CT röntgen a megoldás?

Lehet, hogy a fejünkbe már rég befészkelte magát a gondolat, hogy szűrés jelleggel vastagbélvizsgálatra kéne menjünk, bármilyen kelletlen előkészületekkel, akár vizsgálati fájdalmakkal, utólagos puffadással is járnak. De túl nagynak ítéljük meg ezt a kellemetlenséget ahhoz, hogy nagy valószínűséggel maga a vizsgálat semmilyen elváltozást ne találjon, szeretnénk ennek kellemetlenségét úgy megélni, hogy erre előzetes vizsgálat alapján nagy valószínűséggel szükségünk van.

Ezek tudatában folyamatosan keressük a megoldást, de az eddig hallott, fájdalmatlan laborvizsgálatok közül magában mind a székletvér, mind az enzimvizsgálat megnyugtatónak ható eredménye túl kevés biztonsággal, bizonyossággal jár.

Hogyan érhetünk el nagy biztonsággal fájdalmatlan vastagbélvizsgálatot?

Egyes vizsgálatok szerint a már ismert széklet-laborvizsgálatok együttes alkalmazásával fokozhatjuk azok érzékenységét, ráadásul évenként elvégezve is nagyobb biztonságot érhetünk el.

Ennek segítségével évente elvégzett hármas kombinált székletteszttel nagy biztonsággal kiszűrheti a kialakuló vastagbélrákot és vastagbélgyulladást.

És mi lesz akkor, ha a teszt esetleg eltérést talál? Rákom van, meg fogok halni?

Ha a teszt eltérést talál, akkor további vizsgálat, vastagbéltükrözés mindenképpen szükséges. Ritkán előfordul, hogy téves riasztás történik. De ekkor már nagy valószínűséggel találnak kóros elváltozást, és ebből az elváltozásból szövettani mintát kell vegyenek, hogy az egyénre szabott kezelést ennek birtokában elkezdhessék.

A vastagbélrák kialakulása általában nagyon lassú, 8-10 éves hosszú folyamat. A magyar lakosság vastagbélrák halálozási aránya azért is olyan magas, mert túl későn megyünk szűrővizsgálatokra, amikor a betegség már annyira elhatalmasodott, hogy a teljes gyógyulásnak alig van esélye. Ne várjunk, amíg idáig fajul a helyzet!

Nem lenne sokkal jobb a helyzet, ha már a problémák keletkezésekor maradéktalanul meg tudnánk gyógyulni?
Ehhez viszont idejében el kell induljunk, a leghamarabb lépnünk kell!

„Üdvözlöm!
Dr. Bánfalvi Péter vagyok, aranyér szakértő, Az Év Magánrendelője díj nyertes Aranyér Központunk vezető proktológusa.
Tapasztalatunk szerint a hozzánk forduló vendégeink jó része, mire hozzánk kerül, már sok éve halálos, rákos betegségtől retteg. Az ilyen félelmek jó része szerencsére alaptalannak bizonyul, de az első vizsgálat alkalmával rendszeresen azzal kell szomorúan szembesüljünk, hogy a kellemetlenségtől rég óta félve az addigi hosszú tétovázás ideje alatt nehezen gyógyítható rák alakult ki.
Tekintettel azokra, akik még az alig kellemetlen végbélvizsgálatot is elkerülik, arra jutottunk, hogy az általunk már eddig is nagy biztonsággal, kiegészítő jelleggel alkalmazott kombinált béldaganatszűrő széklettesztet bélvizsgálattól függetlenül is bárki számára elérhetővé tesszük. Így szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy minél korábban, kellemetlenség nélkül ki lehessen szűrni a kezdődő vastagbél-elváltozásokat…”

Miért hasznos Önnek a hármas kombinált székletteszt?

  • kényelmesen, otthonról rendelhető akár szeretteinek is
  • házhoz szállítás
  • fájdalommentesen, komfortosan, otthon elvégezhető mintavétel
  • ingyenes postai csomagfeladás
  • három egymástól független módszer alkalmazásával az eddig használatos egyszerű széklettesztekhez képest sokkal nagyobb biztonság
  • kiszűri a vastagbélben lévő vérzést, 1 cm-nél nagyobb polipokat, daganatot
  • gyermekek esetében is nagy valószínűséggel el tudja dönteni, hogy vastagbéltükrözésre, szövetvételre szükség van-e
  • elkülöníti a irritábilis bél szindrómát (IBS) (tünetei: főleg stressz esetén haspuffadás, görcsös hasi fájdalom, székrekedéssel váltakozó gyakori hasmenés, nyákos széklet) a vastagbélbélgyulladástól (IBD)
  • gyulladásos bélbetegség (IBD) esetén gyulladás aktivitásának monitorozása
  • nem csak leletet, hanem arról közérthető véleményt is ad

Mire nem alkalmas, és mikor nem szükséges a hármas kombinált székletteszt alkalmazása?

A székletteszt hasmenéses széklet vizsgálatára nem alkalmas.

Ha nem tartozik a fenti rizikócsoportokba, ha nincs vastagbélrákra utaló fenti panasza és öt éven belül volt vastagbéltükrözése, vagy ha két éven belül vastagbéltükrözése volt, a kombinált székletteszt elvégzése egyéb orvosi javaslat hiányában nem szükséges.
Mivel a vizsgálat a vastagbéltükrözéssel nem egyenértékű, a vastagbéltükrözésre, colonoscopiára való orvosi javaslat esetén nem a teszt, hanem a vastagbéltükrözés elvégzése javasolt, ugyanis a kombinált székletteszt eredménye a vastagbéltükrözés elvégzése mellett csak kiegészítő információval bír.

Milyen vizsgálatokat tartalmaz a kombinált székletteszt?

A széklet calprotectin vizsgálatot az emésztőrendszer gyulladásos folyamatainak vizsgálatára alkalmazzák, segít elkülöníteni a bélgyulladást (IBD) az irritábilis bélszindromától (IBS). Megemelkedett a koncentrációja bélgyulladásban (IBD, Crohn betegség, colitis ulcerosa), bélfertőzésekben, mucoviscidosis (cisticus fibrosis), bélrák esetén, kisgyermek- és idős korban (ilyenkor más értékeket tartunk kórosnak).

A székletvér vizsgálat akár láthatatlan mennyiségű bélvérzést is kimutat, ami sokszor fekélyre, gyulladásra, polipokra, rákra utal. Önmagában a székletvér vizsgálatnak kevés kórjelző szerepet tulajdonítanak, ennek ellenére Magyarországon megszokott jelleggel ezt a vizsgálatot alkalmazzák vastagbélrák-szűrésre.

Az M2-PK vizsgálat a vastagbélrák és az 1 cm-nél nagyobb vastagbélpolipok által nagyobb mennyiségben termelt anyagcsereterméket mutatja ki, a vastagbélrák egyik legmegbízhatóbb jelzője. Németországban vastagbélrákra rutin jelleggel ezzel szűrik a lakosságot.

Ezek a szűrővizsgálatok ugyan kisebb hatékonysággal, de önmagukban is használatosak vastagbélszűrésre. Együttesen viszont a hármas kombinált székletteszt nagy biztonsággal kiszűri a vastagbélrákot, -polipokat, bélgyulladást.

Mit tartalmaz a hármas kombinált székletteszt szűrőcsomag?

   3 db. különböző speciális, könnyen, komfortosan használható széklettartályt és a hozzájuk való azonosító matricát
+ 1 db. ingyenesen postára adható tartódobozt a széklettartályok vizsgálatra küldéséhez
+ 1 db. tájékoztatót (az egyszerű és helyes székletmintavételhez) és vizsgálatkérő lapot egyben.
A vizsgálat eredményét és értékelését a postára feladás után kb. 3 héttel email-ben kapja meg.

Mit tartalmaz még a csomag?

Sokak számára a mélyöblítésű WC lehetetlenné teszi a helyes székletmintavételt, ezért segítségül még egy székletfelfogó papírt is teszünk a csomagba a kényelmes és egyszerű mintavételhez.

Mivel gyakran nagyon nehéz a leletek értelmezése, külön értékelő emailt küldünk a vizsgálati leletről, további teendőkről.

Mennyibe kerül a hármas kombinált székletteszt?

A székletteszt nyújtotta biztonságot napi két zsemle áráért kapja meg.

Régóta keresünk arra megoldást, hogyan előzhetjük meg a vastagbélrák elhatalmasodását olyan esetben, amikor nem érezzük annyira komolynak a problémánkat, sokkal jobban félünk, mintsem hogy kellemetlenségek (pl., bélmosás, a vastagbél felfújása, altatás, stb.) árán vastagbéltükrözésen vagy -röntgenen szűrjék ki esetleges problémánkat.
Másrészt általában nem akarunk időt szakítani a vastagbél-vizsgálattal járó (a vizsgálat előtti, bélmosásos nappal együtt) két napos  betegszabadságra. Ez a teszt kapcsán a reggeli székeléskor 5 perc teendővel és egy postai sorban állással össze sem hasonlítható.
Az eddig elérhető vizsgálatok (székletvér, M2-PK vizsgálat) magukban sok esetben hibásan nem jelezték a fennálló problémát. A három különböző típusú kórjel vizsgálatát tartalmazó kombinált székletteszt alkalmazása viszont sokkal nagyobb biztonságot jelent, kisebb hibaaránnyal bír.

A fokozott biztonságért évente érdemes a vizsgálatot megismételni, így évente ára 25.000 Ft.

Egészségpénztári számlára fizethetem?

Önkéntes egészségpénztári számlát csak közvetlenül a proktológiai rendelésünkön megvásárolt széklettesztekhez tudunk adni.

Mit kell tennie ahhoz, hogy idejében megszüntesse a veszélyes aggódást?

A magyar lakosság magas vastagbélrák halálozási aránya Európa szomorú élvonalában található. Ennek nagy részéért nem csak a helytelen életmód, hanem a túl későn felfedezett, már rákos elfajulás is felelős.


Elnézését kérjük, a hármas kombinált székletteszt a labor méréstechnikai változása miatt jelenleg bizonytalan ideig nem rendelhető.


Figyelem!

Amennyiben a fenti lista szerint fokozott hajlama van a vastagbélrákra, vagy panaszai alapján van erre esély, ideje lépnie. Minden tétlen, vizsgálat nélkül töltött héttel, hónappal, évvel csak növeli annak az esélyét, hogy mind nehezebben gyógyítható betegség alakuljon ki.

Ne feledje, ha megrendeli a hármas kombinált székletteszt csomagot, kényelmesen, kellemetlenségek nélkül nagy biztonsággal kiszűrheti a vastagbélrákot és -gyulladást. Ha orvosa szerint vastagbéltükrözésre kell mennie, kérem, helyette ne a széklettesztet rendelje meg.

A kombinált székletteszt rendelésének menete:

  1. Kérem, a csomag darabszám megadása, a fizetési és szállítási mód bejelölése után töltse ki adataival a megrendelő adatlapot!
  2. Az elolvasott Általános Szerződési Feltételeket kipipálva fogadja el!
  3. Nyomja meg a “Megrendelő gomb: kérem a szűrőcsomagot.” feliratú gombot!
  4. Ha bankkártyával fizet, egyenlítse ki a számlát! Utánvétel esetén a csomag átvételekor kell rendeznie a számlát.
  5. A székletteszt igénylőt a megfelelő személy adataival adatait töltse ki!
  6. Telefonos egyeztetés után a székletteszteket tartalmazó csomagot a GLS futárszolgálat segítségével kapja kézhez.
  7. A felhasznált széklettartályokat a csomagban található dobozba téve még aznap adja ingyenesen postára!
  8. Az eredményeket tartalmazó leleteket a laboratóriumból, azok magyarázatát tőlünk kb. 2-3 hét múlva kapja meg.